Rólunk

A Galga-Coop Zrt. 2001-ben jött létre, a korábbi Galga Áfész utódjaként. Részvénytársaságként is változatlan maradt korábbi üzletfilozófiája: a működési területen élő lakosság igényes kiszolgálása, elégedett vevőként, törzsvásárlóként való helybentartása. 14 településen vagyunk jelen Pest megye keleti részén: Dány, Zsámbok, Valkó, Vácszentlászló, Tura, Galgahévíz, Hévízgyörk, Bag, Aszód, Iklad, Galgamácsa, Kartal, Fót és Dunakeszi. Ezeken kívül 4 Nemzeti Dohányboltot is üzemeltetünk.

A COOP-franchise tagjaiként több mint 200 embert foglalkoztatunk üzleteinkben és biztosítunk számukra megélhetést a térségben. A részvénytársaság minden boltja a COOP Szupermarket kategóriába tartozik, 2015. évi bolti forgalma meghaladta a 4,6 milliárd forintot. Ezzel a COOP franchise tagok közül Pest megyében az első, országosan a 11. helyet tudhatja magáénak. Fő tevékenységi körünk az élelmiszer kiskereskedelem, melyen belül elkötelezettek vagyunk a magyar termékek forgalmazása iránt. Szem előtt tartjuk a minőség-ár összhangját és a fokozódó árversenyben is igyekszünk a minőségnek érvényt szerezni. Boltjaink korszerű, folyamatosan megújuló technikai háttérrel rendelkeznek, melyet a jelentős saját erős fejlesztések mellett Uniós pályázatokon nyert projektekkel valósítottunk meg. 2011-ben elindítottunk egy boltmegújítási programot, mely fő jellemezője a külső arculati elemek megváltoztatása mellett egy teljes belső átalakulás, megújulás. Jelenleg már 8 szupermarket tartozik ebbe a kategóriába, ahol a bolt belső kialakítása az adott településre jellemző elemekkel, igényes burkolatokkal, gépek, berendezések cseréjével valósult meg. Eddigi tapasztalataink szerint vevőink igénylik és értékelik az új boltjainkat, jól érzik magukat bennük és vásárlásaik gyakoriságának növelésével hálálják meg.

 

Galga Coop Zrt. © Minden jog fenntartva.